2017. szeptember 2., szombat

ÁTALAKUL-E A CSALÁDI KÖR?



Generációváltás, tulajdonváltás, vagy szemléletváltás is?

(II.)

A Családi Kör tulajdonváltásáról szóló szerződés aláírására 2017. július 27-én[1] került sor, minek alapján a szabadkai székhelyű (2017. június 20-án alapított) Pro Familia Kft. (Szabadka, Szekeres László u. 25.)[2] lett a lap új tulajdonosa, amely megvásárolta „a lap kiadási jogait”.[3]
Az új tulajdonú lap első, július 6-i számában közölt impresszum szerint a lapkiadó igazgatója Bajtai Kornél, a főszerkesztője pedig Bašić Gréta lett. A szerkesztőség tagjai Dr. Celler Tibor, Vígi Zsoldos Zsaklina és Vígi Zoltán lettek. Közülük Dr. Celler Tibor és Vígi Zsoldos Zsaklina dolgozott korábban a lapnál. Hogy a többi foglalkoztatottnak mi lett a sorsa, arról viszont a nyilvánosság már nem értesült. 
Bašić Gréta a (tulajdon)váltással kapcsolatban elmondta: „Ingyen kaptuk meg a lapot. Bizonyos kötelezettségeket vállaltunk, de tulajdonképpen semmit sem fizettünk az újságért.”[4] (Ebből ugyan nem tudjuk meg, hogy melyek azok a „bizonyos kötelezettség”, és hogy ki fizeti vissza a felgyülemlett adósságot? A Családi Kör Kft.? Ez azonban már nem tartozik az olvasóra.)
Az új főszerkesztő első nyilatkozatában kiemelte, hogy a lap „modernizálásába és frissítésébe”[5] egy szinte teljesen megújult gárdával kezdenek bele.
– Régi álmunk vált valóra azzal, hogy saját újságot csinálhatunk. A csapat magvát tulajdonképpen azok az újságírók alkotják, akik korábban nagyobb költségvetési támogatásból fenntartott cégeknél írtak újságot, majd elvi kérdések miatt felmondtak vagy eltávolították őket a média világából, esetleg – mint mondjuk én magam is – sosem találták a helyüket a ma közszolgálatinak becézett piacon – mondta Bašić.[6] „Egy hosszú és bonyolult folyamat zárult le a szerződés aláírásával, ezután fogunk majd csak elkezdeni gondolkodni az arculat változásáról, arról, hogy ezután milyen legyen ez az újság – tette hozzá.[7]


Sajtószabadság Alapítvány adatai (2017. augusztus 31. 13:46)

A Családi Kör hetilapban – a generációváltás mellett – alig egy hónappal később újabb tulajdonváltás történt: Az augusztus 17-ei (hetedik) számtól kezdve már a (2017. június 16-án, vagyis mindössze négy nappal a Pro Familia Kft. előtt bejegyzett) Sajtószabadság Alapítvány jelentkezik kiadóként.
Ebből arra lehet következtetni, hogy a Pro Familia Kft. úgymond átjátszotta a Családi Kört a Sajtószabadság Alapítványnak. Hogy ez valamilyen „kötelezettségekkel” történt-e, vagy sem, az új tulajdonosok nem tartották szükségesnek közölni a nyilvánossággal.
A legújabb felállásban Bajtai Kornél helyett Kókai Péter  lett az igazgató (lap addigi állandó munkatársa, korábban a Magyar Szó napilap menesztett főszerkesztője, a Magyar Mozgalom – MM társelnöke, a Szabad Magyar Szó egyik alapítója és főszerkesztője).[8]
A főszerkesztő továbbra is Bašić Gréta (aki egyúttal a Vajdaság Ma – Délvidéki hírportál munkatársai között is szerepel).[9] Bajtai átkerült a szerkesztőségbe, Dr. Celler Tibor nevét pedig (a július 27-i számtól kezdve) törölték a szerkesztőség tagjai közül. 
A lap „állandó munkatársai” közül Végel László „búcsút”[10] mondott. A korábbiak közül egyedül Bálint István maradt, a délvidéki újságírás egyik doyenje. Az újak Balla Lajos, Basity Erika, Bence Erika, Kontra Ferenc, Molnár Csikós László, Németh János, Szabó Pálócz Attila és Tóth Imre.
Közülük Bajtai Kornél, Németh János, Tóth Imre és Vígi Zsoldos Zsaklina, aki egyébként a lap szerkesztőségének a tagja, a Szabad Magyar Szó munkatársai is, akik Bence Erikával együtt, az MM alapítói közé tartoznak.[11]  (Bajtai Kornél, Németh János, Tóth Imre és Vígi Zsoldos Zsaklina a Szabad Magyar Szó munkatársai is.)[12] Világos, nemde?

Az elmúlt két hónap alatt a lapnál megtörtént, tehát, a székhelyváltás (többé nem Újvidéken van a szerkesztőség és nem is itt nyomják, hanem Szabadkán) és a kétszeres tulajdonos váltás is.
Az internetes kereső által aztán megtudjuk, hogy a Sajtószabadság Alapítvány (Fondacija slobodne štampe) székhelye Zentán van (Glavni trg 3/II/III/23).[13] A tulajdonosok pedig a délvidéki közvélemény előtt úgyszólván teljesen ismeretlen Stefan Dr. Messmann[14] és Purger Tibor, a Családi Kör első főszerkesztője, a Szabad Magyar Szó másik alapítója. (Nem látszik azonban, hogy milyen arányban.)
A lap (vélhetően: jogi) „képviselője” Józsa László (a Magyar Nemzeti Tanács egykori elnöke, most a Magyar Mozgalom elnökségének tagja),[15] az „ellenőrzők” (sic!?) pedig Kókai Péter és a két említett tulajdonos.[16]
A Sajtószabadság Alapítványnak most már van egy internetes „közéleti fóruma” (a Szabad Magyar Szó), egy hetilapja (a Családi Kör) és egy rádiója (a Szabad Magyar Szó Rádió).
Engem azonban egyelőre az érdekelne, hogy a tulajdon(os)váltás milyen változást hozott a Családi Körben, történt-e átalakulás a szerkesztéspolitikában, a lap szemléletében? A folytatásban erre keresem a választ.

Újvidék, 2017. szeptember 2.
BOZÓKI Antal


[3] Rizsányi, az 1-es jegyzetben. Lásd még: „Ingyen kaptuk meg a lapot.http://delhir.info/2017/06/30/ingyen-kaptuk-meg-lapot-interju-basity-gretaval-csaladi-kor-uj-foszerkesztojevel/, 2017. június 30.
[4] Rizsányi, az 1-es jegyzetben.
[5] Uo.
[6] Uo.
[7] Uo.
[8] A Magyar Mozgalom elnöksége: http://www.magyarmozgalom.rs/hu/rolunk/eln és Impresszum. Szabad Magyar Szó. https://szabadmagyarszo.com/impresszum/
[10] Végel László: Búcsú. Családi Kör, 2017. augusztus 3. 6.
[14] Prof. Dr. Messmann Stefan (valamikor István), német állampolgár és Wang Aichivel él házasságban, a budapesti Középeurópai Egyetem Jogi karán tanít Nemzetközi kereskedelmi jogot 1998 óta és ugyanott 2004 óta dékán, miután 1999 és 2003 között az egyetem rektorhelyettese is volt.
Messmann 1942-ben született Nagybecskereken (Zrenjaninban), az akkori Jugoszláviában, ott majd Németországban (Karlsruheban és Kastlban) végezte középiskoláját, Genfben szerzett jogi diplomát és Fribourgban doktorált. Mielőtt egyetemi pályára lépett, a Volkswagen jogásza volt, majd a Shanghai Volkswagen helyettes vezérigazgatója lett. A Volkswagen csoportból való kilépése után az erfurti Umformtechnik-et képviselte Ázsiában és a Wessing nemzetközi ügyvédi iroda Shanghai-i részlegét vezette. Kb. 50 publikációja van több nyelven, a kelet-európai és ázsiai jogról, de olyan területekről is, mint pl. a kínai nők lábelkötése. 2006-ban egyik kollegájával kiadott művéért a Dr. Hantos Elemér díjjal tüntették ki. https://www.kastlalumni.eu/who-is-who/%C3%A9letrajz-messmann/
[15] Lásd a 8-as alatti oldalon.
[16] Lásd a 11-es alatti oldalon.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése