2018. április 15., vasárnap

Martonos:

Köpködés, fenyegetés, nemi szerv mutogatása…

Martonos: Köpködés, fenyegetés, nemi szerv mutogatása…

Kisgyereket köpködtek le, a temetőből ellopott lámpásokkal fociznak az út közepén, fényes nappal mutogatják a nemi szervüket, a frissen meszelt ház falára vizelnek, s az is megesett, hogy az utcán sétáló lánytól el akarták venni a telefonját, és le akarták tépni róla a nadrágját – ezek hangzottak el többek között a Martonoson rendezett falugyűlésen, amelyen a betelepített roma menekültek okozta problémák szerepeltek a napirenden, akik kénytelenek voltak elhagyni a koszovói, horvátországi és boszniai lakhelyüket.
Az egyik jelenlevő elmondta, hogy a mellette élő tizenhárom tagú család tagjai az utcán végezték a nagy dolgukat, ezen kívül fenyegetik a tizenhat éves gyerekét.
Az is kiderült, ha valaki szóvá teszi a cselekedeteiket, akkor azt válaszolják, ha nem tetszik, akkor el lehet innen menni.
Arra is volt példa, hogy az utcára kiszaladó kisgyereket, aki mindössze húsz másodpercet volt a ház előtt, leköpködték. A rendőrség reakciója is érdekes volt, mivel az édesapa, mikor magyar nyelven szeretett volna feljelentést tenni, akkor a rendőr azt mondta, magyarul ezt nem teheti meg, hívja a horgosiakat. Azok meg is érkeztek, s azt kérdezték, hogy ők most mitévők legyenek…
2016. november 3-án a hatalmi koalíció megszavazta az említett személyek betelepítésre vonatkozó 2019-ig érvényes programot. Az ülésen a jelenlevőknek Dejan Pejak, a Magyar Mozgalom képviselője azt javasolta, hogy a helyiek fogjanak össze, és az ellenzéki képviselőkön keresztül a következő községi képviselő testületi ülésre adjanak be egy javaslatot, hogy az elfogadott programot helyezzék hatályon kívül.
A helyeik nem értik, miért kell Martonosra telepíteni őket, úgy, hogy meg se kérdezték a helyieket, akiknek az élete kezd pokollá válni, félnek, rettegnek…
A teljes ülést itt nézhetik meg:
https://szabadmagyarszo.com/2018/04/14/martonos-kopkodes-fenyegetes-nemi-szerv-mutogatasa/
Szabad Magyar Szó, 2018. április 14. [14:38]

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése